NEKED, NEKÜNK
Neked kurva ez az ország
Nekünk édes hazánk,
Küldenél, de nem megyünk:
Ezt hagyta ránk anyánk, apánk.
Neked társadalom-
Nekünk ember meg ember,
Isten teremtette örök titok,
Saját akarattal és saját érzelemmel.
Neked tüntető csürhe-
Nekünk szavát hallató büszke nép,
Ki, ha sokat hazudnak neki
Egyszer csak fölveti fejét.
Neked picinyke csomag
Nekünk a bőrünk bánja,
S meg vagy sértve, hogy
Nem mindenki a reformok barátja.
Neked hazátlan román
Nekünk erdélyi magyar testvér,
Kinek régi álmát kilopták;
S te ezért sokat tettél.
Neked Bratislava
Nekünk Ősi Pozsony,
S mi még szisszenünk, ha
Magyar arcon csattan pofon.
Neked arab terrorista-
Nekünk küzdő sportoló,
S csak mert Allah az istene,
Nem ellensége minden felhőkarcoló.
Neked cserélendő feleség
Nekünk holtig-sírig társ,
S legyen bár ifjú vagy öregecske,
Édes, mint a virágzó hárs.
Neked nem bűn a hazugság
Hazudsz reggel, éjjel, este,
Nekünk szívünkbe írt parancs:
,,Legyél igaz s ne beste!"
Neked nem bűn a lopás,
Hanem cél, hogy kiéljed magad,
Nekünk azt tanította apánk,
A másét elvenni nem szabad!
Neked magángép száll-
Nekünk nem térkép e táj,
Ismerjük minden rejtett zugát,
S tudjuk mit alkotott Szent István király.
Neked kurva ez az ország
Nekünk édes hazánk,
Irgalom legyen neked, béke nekünk:
Ezért könyörgünk most, Mi Atyánk.
/ismeretlen/
 Ahogy a napok rövidülnek Úgy érzem mintha köd borulna rám, Ahogy az éjjelek lehűlnek Mind gyakrabban jut eszembe anyám. Mit oly sokszor elhalasztottam Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár Jóvá tenném mit mulasztottam, De nem lehet, mert Ő már messze jár. Ó mennyi mindent nem tettem meg! Még nem késő, te még megteheted Megőszülve is maradj gyermek Mondd meg neki mennyire szereted. Két keze érted dolgozott csak Mindennél jobban szeretett Az éjet is nappallá téve Óvott téged és vezetett Míg lehetett, míg lehetett. Most vár valahol megfáradtan Nem kér sokat csak keveset Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót Egy vigasztaló kedveset Tán még lehet, tán még lehet. Amit akkor elfelejtettél Talán még jóvá teheted Hát menj, rohanj és simogasd meg A téged védő két kezet Amíg lehet, amíg lehet. A szíve érted dobogott csak Amíg belebetegedett De Ő titkolta nem mutatta Nem mondta el; hogy szenvedett Csak mosolygott és nevetett. S ha olykor nagyon elfáradtál Ő hozta vissza kedvedet Ő tanított beszélni téged Nyitogatta a szemedet. Mert szeretett, úgy szeretett. Bárhol is vagy, hát fordulj vissza Az ember másként nem tehet És csókold meg amíg nem késő Azt az áldott édes szívet Ha még lehet, ha még lehet. (Kibédi Ervin) |
||
Keseredett szívvel senkiben sem bizakodsz,
Szomorúságoddal senkihez sem folyamodsz.
Nincs senki e világon ki jó tanácsot adjon,
Netán a semmiért szívből vigasztaljon?
Földkerekén nincs tán olyr17; igaz barátod,
Kinek halk sírással elmondhatnád bánatod?
Nézz körül! Nyitott szemmel, s megláthatod.
Most ugyan csukott szemmel jajgatod bánatod,
Mert földig nyom hatalmas keserűséged,
Érzed, nem éled újra benned a reménységed,
Pedig minden új nap új reményeket hozhat,
Más máskor, Kellemes meglepetéseket okozhat.
Létezik számodra is, van igaz, őszinte barátod,
Kinek bátran elsírhatod legtitkosabb bánatod!
Lehet, most elkeseredettségedben nem találod,
De mindenkinek van! Létezik, Te is megláthatod.
Ne hallgass! Csak neveli kínodat a hallgatás!
Mindenkinek maga baja a legnagyobb, mi tagadás.
Ám egy egyenes ember, egy őszinte barát,
Képes arra, hogy félretegye saját baját,
Ha meghallja a másik kétségbeesett hívószavát.
A BARÁTSÁG szent, s fényes, ezer karát!
Ha nem is szól, de meghallgat roppant türelemmel,
S a lelked, már nem is háborog akkora hévvel.
/csak-fater/
 A távolság mindig nagyobb, ahogy évre évek jönnek, Rövidebbek a nappalok, az éjszakák is rövidülnek. Hamarabb jön el a tavasz, gyorsabban jön el a nyár is, Lábam tapos őszi avart, s hóval belep a tél máris. A távolság egyre nagyobb a mától, amelyben élek, Tőletek de messze vagyok, hol vagyok már, gyermekévek! Nem volt akkor mesekönyvem, mikor még kisgyerek voltam, Nevem kezdőbetűit csak újságszélére írhattam, Nem is adtak a kezembe ceruzát és mesekönyvet, Elégetett gyufaszállal írhattam le a betűket. Aztán faltam a meséket, amikor iskolás lettem, rÖreg néne őzikéjer1; de sokszor volt a kezemben! Olyan nagyon éheztem a szeretetre, s szépre, jóra, Még sem mindig onnan kaptam, ahonnan szerettem volna. Szegény élet volt a miénk, nem is tellett sokszor másra, Csak arra, hogy épp megéljünk, nem ám mindig szépruhára! Amit apánk hazahozott, hamarjában el is verte, A kocsmáros bevételét napról-napra így növelte. Csak mi ketten, két kicsi lány, vártuk, hogy majd csurran-cseppen, Én voltam az idősebb és anyám segítsége lettem, A piacra vele mentem árulni, ha volt felesleg, Néha abból szép ruhára, szép cipőre azért tellett. Főleg akkor kellett a pénz, mikor idősebbek voltunk, S a tánciskolába mi is örömmel beiratkoztunk. Anyánk nagyon igyekezett, mindig tőle telhetően, A ruhánkat maga varrta, hogyha nem volt pénzünk bőven, De aztán lett munkahelyem, pénzkereső lettem én is, Megvehettem, mit akartam, szép ruhát és szép cipőt is! Szeretetre éhes szívem de sok helyen kopogtatott, Elhittem, hogy aki tetszik, annak én is fontos vagyok. Ne higgyétek, hogy könnyű volt az igazit megtalálni, Akkor én még úgy éreztem, nagyon sokat kell rá várni! A nappalok lassan teltek, s oly lassan telt el egy éjjel, S olyan soká jött a tavasz, s rá a nyár is sok késéssel, Úgy éreztem, késett az ősz, lassan ért ide a tél is, Gyermekkorom szép éveit sírom vissza mégis-mégis. A távolság mindig nagyobb, ahogy évre évek jönnek, Rövidebbek a nappalok, az éjszakák is rövidülnek. Hamarabb jön el a tavasz, gyorsabban jön el a nyár is, Lábam tapos őszi avart, s hóval belep a tél máris. A távolság egyre nagyobb a mától, amelyben élek, Tőletek de messze vagyok, hol vagyok már, gyermekévek! Torma Zsuzsanna 2008. április 16. |
||
 ha kérdezel, azt mondom köszönöm, jól vagyok s bár a szemem nem a szám mosolyog néha bevallom, pocsékul olyankor vigasztalsz de azok csak szavak erejük oda és nem marad semmi de senki amikor jönnek az álmatlan éjszakák istenem, mi tud ennyire fájni mikor semmi de semmi se fáj? ha holnap kérdeznéd köszönöm szépen, jól... /Gáll Ilona/ |
||
 Bárányok legelnek az ég mezején, pompás az idő, így nyár elején. Mezítláb sétálok, szívemben dallamok, s dúdolva ballagok felhők tetején. Elfeledett, kócos kis ösvényeken, kacagva törve át sövényeken. Egy tisztáson megállok, lepkéket számolok meg katicát zöldneszű növényeken. Vén fák árnyas ágai átkarolnak, szellő szőtte mesékkel ámítanak! Csak hallgatom némán, s hatása énrám kimondhatatlanul megnyugtató. A természet langyos ölelésében, virágszőnyeg puha kényelmében, szivárványszárnyára vesz az álom, s messze repít, túl minden határon. /Áfonya/ |
||
Köszönöm, minden kedves Barátomnak a figyelmét.
Csodás képeket amit tőletek kaptam.
A sok-sok jó kívánságot!
S elnézést kérek ha valakit véletlenül kifelejtettem volna.
Vagy esetleg nem válaszoltam, hozzászólására.
Nem feledékenység s nem udvariatlanságból tettem.
Csak a napi munkám, s egyéb okok miatt, nagyon kevés az időm!
Köszönöm újra s újra azt a sok figyelmet kedvességet, s a felém áradó szeretettet,
aggódást amit kapok tőletek!
Baráti szeretettel Júlia
Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van
/ Juhász Gyula/
 Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott, és így válaszolt: - Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi? - Érdekelne, hogy mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben. - Azt, hogy nem szeretnek gyermekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengetek pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék az egészségüket. Azt, hogy oly izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nem hogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna. - Atyaként mit szeretnél, gyermekeid mely tanulságokat jegyezzék meg? - Tanulják meg, hogy senkitől nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb hogy mit szeretnek az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettük. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatók. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlása útján lehet megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másfélét lát. Meg kell tanulni, hogy igaz barát olyan valaki, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is. Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt: - Az emberik elfelejtik amit mondtál, amit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük. |
||
Mondd, álmaimban mért kísértesz?
Szédítő szavakkal mit ígérhetsz?
Óvj, ölelj, - ejtsen rabul a vágyad,
s én megnyitom előtted lenge ruhámat....
Vágyak férkőztek éjjelembe
s pőrén, öleléseddel befedve,
sikoltozós gyönyörökre vágyom
ringó, szerelmes nyoszolyádon.....
Vállaidon könyököl az élet.
Puttonyában csalóka remények:
múlt, jelen s jövő együtt kucorog,
mint éjszakában hunyorgó csillagok......
Ott incselkednek hiábavaló álmok,
s együtt megélt léha boldogságok.
Borulj fölém, mint bársony sötét,
s legyek neked én hívó messzeség!
Légy hegycsúcs, s én lágy völgyed leszek!
Légy folyó, és partjaid közt elveszek.
Légy Nap, és Holdad leszek én,
hogy világítsak létünk bús éjjelén.....
Érintésed legyen esti fuvalom,
amely tétován játszik ágyékomon,
míg én számodra legyek förgeteg,
minek tüzében tested megremeg.....
Légy életem! Értelme napjaimnak!
Leszek halálod, hogy veled maradjak,
tiéd legyek még ott is, akkor is,
ha köröttünk már minden más hamis.....
Szívedbe, testedbe titkon rejtezek.
Légy lelkem, s én szintúgy lelked leszek!
Beléd olvadok, hogy egyek legyünk,
így válik halhatatlanná az életünk.......
A legerősebb hatalom
Mondják a tudás hatalom
és én még azt is vallom,
hogy a szeretet erő,
egy mindent átölelő,
szelíd-vad hatalom.
A szeretet fájdalom;
bánatcseppek halmokon,
kesergés rossz tetteken,
könyörgéses éjeken.
A szeretet irgalom;
remény, hogy nem vágyálom.
Kézbe adott kenyérszelet,
vigyázó szem....beteg felett.
A szeretet bizalom,
hogy minden jó úgy, ahogy kapom.
Hogy elmehetnék.....visszavár,
ha bajban vagyok, rám talál.
A szeretet önzetlenség;
védelmező vakmerőség.
Odaadó kifosztottság,
meg nem szűnő jótékonyság.
A szeretet önzés is,
s bár nem szól róla örök tézis,
mégis aki szeret, azt szeretné,
ha már minden sóhaj csak az övé.
A szeretet háborúság;
őrző-védő harciasság.
Küzdelem a pillanatért,
még egy együtt töltött napért.
A szeretet megbékélés,
ha hiába már minden kérés.
Utak, hogyha szét is válnak,
ne törjenek el a szálak.
A szeretet elengedés,
vágyak helyetti megértés.
Változásba belenyugvás,
egy legutolsó simítás.
(Víg É)
 Márai Sándor: A szomorúságról.... Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet... Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül! |
||
 Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, Mert onnan végtelen a panoráma. Az életednek van egy titkos csúcsa, Köröskörül őserdő, ősbozót - Keresztül-kasul vágtató csapások, A sok hamistól nem látni a jót, Isten előre ment, a csúcson vár be - Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e? Az életednek van egy titkos csúcsa, Hová a mélyből kibukkan fejed S a szépség minden gazdagsága, fénye Megáldja két csodálkozó szemed, Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok S megnyitod szíved, mint egy ablakot. Az életednek van egy titkos csúcsa, Vezetnek hozzá szent véletlenek, Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz A pillanatnak örökéletet! S botlasz újra sok rögös, buta úton. - De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson. /Reményik Sándor/ |
||
| Gondolataim szanaszét hevernek, a gyomromban pillangók repdesnek, Mindig megfordul velem a világ Ha magam elé képzelem az arcát. Nem mondom. elég furcsa érzés, Miért nem tudom elfeledni? Megválaszolatlan kérdés. Éjjelenként róla álmodom remélve, hogy egyszer belenézhetek a szemébe, De úgy igazan, hogy mindketten tudjuk, Egymás nélkül elképzelhetetlenek vagyunk. Csak az tudja igazan mit jelent egy érintés, Ki éjjelenként ezért teszi össze mindkét kezet. Es ha van valami, ami igazan fájhat. Ha Isten nem hallgatja meg az imádat. Tudod, hogy létezhet egy másik élet. Ahol az életed nélküle éled. De ezt csak az ész kívánja. Igazából tested minden porcikája öt kívánja. Hogy a karjaidban tarthasd addig, Míg nem érzed teste meleget tetőtől talpig. Hazug...hazug..hazug szerelem.. Nem is képzeled mit tettel velem. Milyen nagy fájdalmat kell elviselnem? Éjjelt nappallá téve kérlelem az eget. Hogy megtört szívemből üldözzön ki téged! Faj az igazság, de ki kell mondanom: Életem nélküled maga a borzalom. Hiába az ima, hiába az önsanyargatás. A jótett, a fohász, a reménytelen sírás. Nem szűnsz meg soha. számomra nem Ez és csak ez lehet az IGAZ SZERELEM! |
||
 Százszínű könnyed zuhog a bús esőbe Százszorszép szivárvány száll fel a felhőre Issza könnyed cseppeit, táplálja fényes íveit Elfagy zápor sírásod, elmúlnak árva éveid Messze tűnik a világ, alábuknak a vitorlák A tenger peremén látom törékeny alakját Keresi a Napot, kúszik fel a zárt ég felé Odaveti magát a bomló szivárvány elé Szelíd a szép, szétszórja mindenét a virág Elbújik a vak világ, a vad békéért kiált Szavakból szőtt szeretet, kétségem elkergetem Szétnyíló szirmodban lesz örökös menhelyem /Gubcsi Lajos/ |
||
 ... Ha el akarna néha jönni hozzám kicsi szobámat szépen rendbehoznám ha nem is hozhatnám le az eget de beszereznék néhány szőnyeget. A pamlagon, hol álmodozni szoktam a sok lyukat megfoldanám titokban rozoga, tintás asztalomon itt elhinteném kedves virágait. Parancsait komorna-módra lesve főznék teát, mikor leszáll az este s amire nem volt példa soha még: szenet hozatnék és befűtenék. Az óra járna és a lámpa égne s azt mondanám, ha menni készül: még ne! Suttogva kelne ajkamról a szó, hogy élni édes és szeretni jó. /Heltai Jenő/ |
||
Tudom, hogy elmúlt már Valentin nap!
De ez vers s kép magával ragadó!
 Téli nap csípi pirosra arcod, Nem érzed most, hogy fáj a hideg? Fázok! Reszket szívem-lelkem Óhajtom lényed, kérlek, szeress! Jaj, kinek mondjam el, ha nagyon fáj? Kinek sóhajtsam vétkemet? Bűnös vagyok? Nehéz a szívem, S a lelkem is, jaj, nagyon beteg Feljajdult bennem az undok magány, Nem érzem kifordult énemet Ó, Kedves, Drága, ha látnál, Simítná jajomat két kezed Kezed a szép, a kedves-csapongó- -Vállamra többé mért nem teszed? Reszkető szívvel, mosolygó arccal A létemben bízva csak néztelek... Kereslek mindig, óhajtom most is Nevető, ragyogó gyöngy-szemed S ha belenézek, szépet remélek, Szomorú felhőm elűzheted! Gyere hát Kincsem, éljünk a mának, Ennél többet mit kérhetek? Lesz jövő? -kérdem-, lásd, semmim nincsen, Biztató választ így remélhetek? Tilos a szép szó, tilos a bánat - - Ó, ha te ismernél engemet! - Repülnék véled, szállnék nevetve S nem engedném el két kezed! Nehéz a kérés: segíts most Kedves Adj hitet, reményt, és fényeket Gyarló, csapongó szívemet nézd csak, S engedj szeretni, amíg lehet! z.z. |
||
Fagyos csend telepszik a tájra,
Minden mi él rügyfakadást várna,
Még néha hó és szélvihar zavarja meg a csendet,
Majd bolondos Nap fénye töri meg a jeget.
Várunk, megpihenünk,
Mint Isten teremtés idején,
Szívünkbe lassan költözik be a fény,
De már új reményekkel kezdjük a reggelt,
Szívünkben takargatjuk a téli csendet.
Álmodunk éjjel ezernyi virágról,
Méhecske zümmög valahol távol...
Mint éhező ember, ha almát lop,
Úgy lopjuk a Napot,
A szebb jövőt igérő holnapot...
Még bundába rejtjük fagyos kezünket,
De már a nap vakítja szemünket...
Álmosan tekintünk a téli tájra,
Minden mi él rügyfakadást várna...
Álmodozunk a lengedező tavaszi széllel,
Táncra kelünk a kelő Nap fényével,
Együtt ébredünk a tavaszi világgal,
Szívemben megszólal a nyári tücsökdal
Szerelmünk szárnyán szállunk fel magasra,
Tekintsünk szívünkbe az olvadó jégcsapra,
Megszólal lelkembe a cinegekék muzsika...
Felel rá valahol a rigók füttyszava...
Madarak ébrednek olajágat hozva,
Szívembe a füstfecske talál otthonra..
Révetegen a Napba tekintek,
Melegséget hoznak az emberek a szívemnek,
Tollat ragadok le kell írjam még ma,
Nem borúl örök tél erre a szürke világra!
Márciust várunk, új szelek fújnak...
Hogy mi lesz csak te rajtad múlhat.
Légy éber figyelj a Hazára,
Minden mi él rügyfakadást vár ma...
/ mullerildiko /
Je vous écris Monsieur une lettre anonyme
Pour vous dire mes maux et leurs mots , synonymes
Sans vous parler d’amour , juste d’un homonyme.
Pas un courrier du cœur , pas de pleureuses en chœur
Aucun débordement ,
surtout n’ayez pas peur.
Une correspondance à teneur anodine.
Ce n’est pas un constat , plutôt une comptine
Message personnel en mode impersonnel.
L’exposé sera court , j’irai à l’essentiel
En conjuguant , si j'ose , « Émotions » au pluriel
Je vais , en sens unique , comme je le ressens
Sans interdits , sens interdit , non-dit , non-sens
Griffonner dans la marge , sans jamais dépasser,
Corriger ce silence que vo
Et puis calligraphier , en lettres entrelacées,
Les maux sourds de l’absence sur du papier glacé,
Pour ne pas vous froisser , pas d’aveux déplacés.
Je trace en filigrane nos plaisirs , nos caresses,
Glissant dans l’enveloppe plus que de la tendresse,
Vous saurez lire entre les lignes de cette lettre
Ce que je ne vous aurais pas avoué en privé.
Missive à faire suivre , selon affinités.
Si vous êtes inconnu à l’adresse indiquée.
Vous saurez lire entre les lignes de cette lettre
Ce que je ne vous aurais pas avoué en privé.
Missive à faire suivre , selon affinités.
Si vous êtes inconnu à l’adresse indiquée.
Veuillez agréer , Monsieur
Je scelle le courrier et mon sceau,
Dans la cire , imprimé d'un baiser.
Kellesz nekem, mint napfény kell a fáknak,
Tikkadt virágnak, mint a víz szeme.
Úgy, mint a test kell kóbor furcsa láznak,
Mint dalra vágyó fülnek kell: zene.
Vágyom rád, mint vándor vágy a fényre,
Sötét fű után, ha eső, szél veri.
S ezer ház súgja délibábnak: térj be,
S ezer tenyér nyújt hűs vizet neki.
Úgy nézek rád, mint víz-csepp néz az égre
Irigylő vággyal vén felhőkre lát,
És hogyha feljut, titkon, lopva, félve
Anyjában nézi vágyva önmagát.
Kellesz nekem, mint bűnnek kell az este,
Mint vad csikónak fékező hurok,
Ezernyi vágyam téged vár keresve,
S ha egyszer eltűnsz, veled pusztulok
A legutóbbi Hozzászólások
@*dtcomment*@@*titolopost*@
@*nome*@